Csapatunk

Vezetőink

Egyesületünk operatív vezetése, akiknek napi szintű, kemény munkájuk nélkül egyesületünk nem tudna a lehető legmagasabb hatékonysággal működni. 

Egyesületünk vezetője: Kövesi Csaba

Szervezetünk alapító Elnöke, Személyesen felügyeli misszióinkat és irányítja a Csatka-Szentkúti Búcsújáró kegyhely felújítását. 2003-ban faragott keresztet készíttetett, melyet egy 200 fős cigány zarándoklat kísért el II. János Pál Pápa színe elé. Őszentsége II. János Pál Pápa által megáldott, faragott keresztet a csatkai Cigány Kápolnában helyezte el a cigány közösség. Ezt követően a Csatkai Áldott Keresztet több ízben fogadta a Pápa és jelenleg is a csatkai Cigány Kápolnában őrizzük.

Egyesületünket a háromszori pápai áldásban részesített Csatkai Áldott Kereszt szellemisége hívta életre. Csaba mélyen vallásos emberként a Meugorje-i zarándoklatát követően szervezetünknek is célul tűzte ki a katolikus lelkületű és polgári szellemiségű cigány honfitársaink összefogását, a hitért tenni vágyó közösségek, zarándokok, missziót teljesítők segítését.

dr. Székely János püspök úr

Főtisztelendő dr. Székely János Megyéspüspök Úr az Áldott Kereszt Egyesület pártfogója, valamint felügyelő bizottságunk tagja. Erkölcsi és teológiai iránymutatása szervezetünk számára kulcsfontosságú. A Főtisztelendő Urat Ferenc pápa a Szombathelyi egyházmegye vezetésével bízta meg, ezen feladatán túlmenően pedig számos tisztséget tölt be úgy, mint: a Hittudományi Főiskola rektora, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke, és a Magyarországi Keresztények és Zsidók Tanácsának elnöke. valamint a Magyar Érdemrend tiszti keresztjének birtokosa.