ZAOL: A harmadik pápai áldás – Zalai zarándokok a csatkai keresztet is elvitték Rómába

A cikk elérhető az alábbi linken Zalaegerszeg – Ferenc pápa meghívására mintegy hétezer roma zarándok érkezett október végén Rómába, az európai cigánytalálkozóra. Magyarországról 150-en keltek útra, s zalaiak is csatlakoztak a küldöttséghez. Dr. Székely János püspök, a katolikus püspöki kar cigánypasztorációért felelős tagja szervezte a magyarországi delegációt. A zalalövői Kövesi Csaba és neje, Ágnes is Rómába [...]

Keresztes Szilárd: “Szükség van a megerősítésre”

– A vallásos meggyőződés segít abban, hogy becsületes emberként éljünk; ezt fontos tudatosítani a cigányokban. A zarándoklat másik üzenete az, hogy itt egészen a pápáig mindenki örömmel fogadja és cigányként becsüli meg őket; erre a megerősítésre nagy szükségük van – mondta el a Zalai Hírlapnak Rómában Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi megyés püspök, aki sokáig foglalkozott [...]

ZAOL: Apostoli áldás a szentatyától

A cikk elérhető az alábbi linken Közel kétszáz magyar roma zarándok indult útnak november 3-án Rómába azzal a szándékkal, hogy kifejezze hűségét, szeretetét Krisztus és az egyház iránt, valamint hazahozza és másokkal is megossza a szentatyától kapott apostoli áldást. Ferenc pápa a Szent Péter téren rendezett 6-ai audiencián nagy szeretettel fogadta a hazánkból érkezett zarándokokat. [...]